HAJRÁ MAGYAROK!
Az 1986-os mexikói VB óta eltelt 26 év alatt ez a 14. világverseny lesz, melyre a Magyar Válogatott megpróbálja sikerre vinni a focinkat és ami legfontosabb, örömöt okozni a szurkolóinak. De tegye fel mindenki a kérdést magának. Tényleg attól lennénk boldogok, ha a fiúk kijutnának Brazíliába? Nincs bennünk kompromisszum készség? Feltétlen el akarjuk azt hinni, ami a hazai sportmédiából csordogál mézesmázosan. Megmondom én: Nem. És hogy miért? Hajtás után kiderül.
HAJRÁ MAGYAROK!
Az 1986-os mexikói VB óta eltelt 26 év alatt ez a 14. világverseny lesz, melyre a Magyar Válogatott megpróbálja sikerre vinni a focinkat és ami legfontosabb, örömöt okozni a szurkolóinak. De tegye fel mindenki a kérdést magának. Tényleg attól lennénk boldogok, ha a fiúk kijutnának Brazíliába? Nincs bennünk kompromisszum készség? Feltétlen el akarjuk azt hinni, ami a hazai sportmédiából csordogál mézesmázosan. Megmondom én: Nem. És hogy miért? Hajtás után kiderül.
A sikernek nagyon sok mérője van a labdarúgásban. Siker az, ha egy nemzeti csapat győz egy másik ellen. Ha ezt barátságos mérkőzésen teszi, kisebb siker. De ha nagy rivális elleni barátságos mérkőzésen, akkor sikeres reváns. Ha kvalifikációs sorozatban, akkor pontértékű siker, ha a kvalifikáció play-off szakaszában, akkor már akár félsiker. Ha egy nagy kontinensviadalon, akkor egyértelmű siker. Sikernek számít, ha egy nemzeti csapat esélytelenként jut ki egy ilyen tornára. Még nagyobb siker, ha ezen a tornán még tovább is jut a csoportjából. Egyértelmű siker, ha bármelyik csapat megnyer egy kontinenstornát. Még nagyobb siker, ha egymás után többször is képes erre. És siker, igen siker, ha egy válogatott harmadik lesz egy EB selejtezőcsoportban. Minden csak és kizárólag azon múlik, hogy mi az elvárás. Természetesen többféle elvárás is létezik. Elvárásokat állít fel csapatunkkal szemben a sportszövetségi vezetőség, a szövetségi kapitány, a játékosok önmagukkal szemben és a hazai közönség is. Ez utóbbi kétségtelen bír a legnagyobb érzelmi töltéssel, ez mozgat meg ezreket és adhat vagy vehet el támogatást a csapattól. Legutóbbi selejtezésünk során a csapat sikert ért el. A 2012-es EB selejtezők folyamán a kötelező pontokat végig hozta, míg matematikai esélye volt a kijutásra és a kiemelt ellenfelek közül Svédországot legyőzte. Igen siker, mert ezzel lett harmadik a csapat a csoportban. Fölényesen, 9 ponttal megelőzve a negyedik helyezett finn csapatot. Sikeresen maga mögé állította ezzel a szurkolókat a válogatott, ismét megtelnek a mérkőzésre a Puskás Stadion lelátói és még több ezren ülnek le a TV előtt szorítani Dzsudzsákékért. Ne vegyük el tőlük ezt a sikert. Ne legyünk igazságtalanok velük szembe, ne legyünk annyira telhetetlenek, mint a szakvezetés. Ki kell jelenteni, ez a csapat nem érett meg arra, hogy a soron következő 2014-es VB selejtezők során kiharcolja a kijutást. Legyünk engedékenyek, azt is jelentsük ki, hogy a harmadik hely hasonló körülmények közötti megszerzése lenne ismét a legnagyobb siker. Kinek mi az elvárása? Ti, akik e sorokat olvassátok, mit vártok el? Mindenkinek van egyéni elvárása vagy mindenki oda tud állni egy kijelentés mellé. Nézzük, hogy miként nyilatkoznak a szorosan érintettek:
Egervári Sándor: „A korábbi esetekben a harmadik hely előrelépést jelentett, ezért lehetett részsikerként elkönyvelni, noha az is kiesést ért. Az előző Eb-selejtezőn megszerzett harmadik hely után viszont ez már nem siker. Szeretnénk előrelépni, azaz a cél a második, vélhetően pótselejtezőt érő pozíció”
Korántsem tartom szerencsésnek eme nyilatkozatot. Lehet, hogy a válogatottat ez kellőképpen inspirálja, de mint vezetőként figyelembe kéne vennie minden tényezőt. Hogy kudarc esetén nem csak a válogatott tagjai lesznek demotiváltak és nem csak a szurkolók fordulnak el (ismét) a csapattól, hanem az ő szakmai stratégiai képességei is megkérdőjeleződnek. Ha 1 évvel ezelőtt még a harmadik hely előrelépést jelentett, akkor jogosan merül fel a kérdés, hogy most miért nem ennek a megtartása a cél? Az elvárásnak vannak szintjei. Van jól megfogalmazott cél és ennek a túlteljesítése sikert jelent. Ő ellenben célnak a második, vélhetően pótselejtezős helyet jelöli meg célként. És az ő esetében akkor mi lehet a siker? Ha a pótselejtezőn is sikerrel jutunk túl vagy ha elsők leszünk a csoportban? Egyértelmű, mindenki számára jól értelmezhető cél nélkül nincsen jó stratégia. Hibás a megfogalmazás és az elképzelés is. Sajnos Egervári Sándor elvárásában sokkal nagyobb esélye van a kudarcnak mint a sikernek. Azért, mert a cél magasan van definiálva. Helyesen a cél most a harmadik hely elérése lenne, hasonlóan mint az elmúlt EB kvalifikáción. Azaz: le kell tudni győzni Románia, Észtország és Andorra együtteseit, oda-vissza a kötelező 6-6-6 pontokért és Törökországot vagy Hollandiát egy mérkőzésen minimum le kell győzni. Mind láttuk, ti is, én is és még Egervári is, hogy ez kell a biztos harmadik hely eléréséhez. A szemünk előtt történt kevesebb, mint 1 éve. A siker lehetősége pedig ebben a célkitűzésben, hogy Hollandia és Törökország ellen összesen több, mint 3 pontot szerzünk, azaz pontvesztésre ezáltal más válogatottak ellen kötelező győzelemre kényszerítjük őket. Szilágyi Áron olimpiai szereplése lehet a követendő példa. Az ő stratégiája (azon túl, hogy a felkészülése során minden ellenfelét alaposan kiismerte) az volt, hogy a páston ő irányított. Nem csak ténylegesen, hanem fejben is ő magát a dominánsnak aposztrofálta. Nem volt esélye az ellenfélnek, hogy átvegye az irányítást. Ha mi a pályán nem csak az aktuális mérkőzéssel foglalkozunk, hanem a csoportban minden szálat mozgatni akarunk akkor sikert érhetünk el. Ha valaki kellőképpen felkészült, akkor ki a pályán az ellenfeleket egymás ellen is tudja befolyásolni
